Simonka felesége és unokahúga is vádlott
A fideszes országgyűlési képviselő januárban kezdődő büntetőperében nekik is a vádlottak padjára kell majd ülniük.
A fideszes országgyűlési képviselő januárban kezdődő büntetőperében nekik is a vádlottak padjára kell majd ülniük.
A képviselőre a vád nyolc és fél év fegyházat kért, a képviselő viszont kitart amellett, hogy tervei kidolgozásával jobb életet teremtettek a Viharsarokban.
A pénzt őshonos háztáji állatokat és növényeket bemutató projektre kapta a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány.
Pedig korábban még a meghívót is ő jegyezte.
A nyomozás már megjárta kétszer az adóhatóságot, és egyszer a rendőrséget is. Most újra elővették.
Nem csinál különösebb ügyet a Fidesz Simonka György elleni vádemelésből: bár Békés megye 4-es választókörzetének fideszes képviselőjével szemben a magyar politikus ellen emelt eddigi legsúlyosabb vádat fogalmazta meg a szerdán benyújtott vádiratban az ügyészség, a párt a jelek szerint nem változtat az eddigi stratégián, és továbbra is ártatlannak tekinti a politikust, ameddig jogerős ítélet nem mondja ki ennek ellenkezőjét. Ez pedig, figyelembe véve, hogy még csak most került bírósági szakaszba az ügy, akár évekig is így maradhat.
Focipálya-felújításra, használhatatlan gyógynövény-adatbázisra is költött a Fidesz-barát erdélyi Szász Jenő által vezetett, egymilliárd forint közpénzből kistafírozott NSKI, de jutott pénz Bayer Zsolt könyvei kiadójának és Simonka György kabinetfőnökének is. Szász korábban úgy vélte, jobb lenne, ha az intézetnek nem kéne válaszolnia minden újságírói kérdésre.
Elrejtették a törvénymódosítást, de a jövőben szinte lehetetlen lesz bizonyítani, hogy egy bűncselekményt bűnszervezetben követtek el. Ezzel akár a fideszes Simonka György is jól járhat, akit költségvetési csalással gyanúsítanak.
Régi harcostársait tolta a pálya szélére az elmúlt hónapokban a bűncselekményekkel meggyanúsított Simonka György. Egyikük ki is tálalt. Simonkát ennek ellenére megyei elnöknek választhatják a mai tisztújításon, őt ajánlja melegen a Fidesz régióigazgatója is. Közben az is a tudomásunkra jutott, hogy talán mégsem Kerényi fog ajánlatot tenni az elnöki posztra.
Simonka Györgyöt a Dél-békési Többcélú Kistérségi Fejlesztési Társaság tüntette ki.
Mik ki nem derülnek a Facebook hirdetésrendszerének hála. A fideszes Simonka György politikai üzeneteit például neje, Simonkáné finanszírozza.
Most derült ki, hogy „okosba” építettek fel egy évvel ezelőtt egy hidat Tótkomlós közepén, a Száraz-éren. Simonka György, a térség bűncselekményekkel megvádolt képviselője szerint az a fontos, hogy mestermunka, a többi csak okvetetlenkedés.
Már 334 forintot is elkértek egy euróért; nyolc és fél év fegyházat kért az ügyészség a fideszes Simonka Györgyre; mindenki feszülten várja, mi történik a szaúdi olajfinomítót ért dróntámadás után. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A lap szerint a Központi Nyomozó Főügyészség az előkészítő ülésre azt az ajánlatot teszi Simonka elé, ha lemond a védekezésről, 8,5 év börtönt kap és teljes vagyonelkobzást.
Bár már nem tulajdonosa az újkígyósi ingatlannak, még mindig ott lakik a feleségével.
A politikust költségvetési csalással vádolják.
Simonka gyanúsítotti kihallgatásán nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.
Írásbeli kérdésben érdeklődött Vadai Ágnes.
Gengszterfilmek unalomig ismert jelenete a keresztapa és a kisebb, helyi maffiafőnök találkozója, melynek során az utóbbi, a zsákmány nagy részét fölajánlva védelmet kér az előbbitől. Ilyen jelenetre emlékeztetett a bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsított Simonka György fideszes képviselő Facebookon közzétett, Karmelita kolostorbeli találkozója a miniszterelnökkel – írta közleményében Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.
Az utolsó pillanatokban fordult meg Simonka György sorsa, a Fidesz régióigazgatója a tisztújítás előtt egyeztetett a helyi elnökséggel, így mégsem a bűncselekményekkel meggyanúsított parlamenti képviselőt, hanem Herczeg Tamást választották meg a párt megyei elnökének. Azért Simonkának is szorítottak helyet.